Ma 2017. november 19., vasárnap, Erzsébet napja van.
Get Adobe Flash player

P. Horváth László: ANYANYELV – MAGYAR NYELV

4

Költő vagyok.
Anyanyelvemről,
a magyar nyelvről
himnuszt vagy ódát
nem írtam soha.
De benne lakom.
Olyan természetesen,
ahogy télen is
kitárva erkélyem, ablakom,
az életet, levegőt iszom.
Úgy bizony!
A levegőről sem soha!...
Noha,
mint minden élő, benne öregszem.

Na!
Azért tudom, ez nem túl dicséretes.
Bár, még megtehetem, mielőtt
a halál piros tűzhővel porítva
megesz.
Megtehetem, ha bírom.
Akkor talán lehet, hogy igen.
Fennkölten, fenségesen!...
Vagy másként.
Ahogy szavakat formál a száj,
ha boldog, ha sír,
ha üvölt, ha fáj.
Ahogy hall a fül,
ahogy lát a szem,
a falak között, utcán, tereken,
külvárosok szélein,
a tág mezőkön.
És ott, hol néha sorvad a meggondolás,
ahol felhabzik, vagy derengő fénnyel
fénylik az ösztön.

Ahol, ahogy!...
Amikor egy kis város szélén
anyám tejében ének és dal
belecsordult.
Később, ha mesélt, …
még később, ha már vele féltem,
ha a borszagú éjben
tántorgó apám miatt,
fogyó öröme, reménye kicsorbult.
Az imákban akkor már a szó
riadt verébként, de felrepült.
És a bóbiskoló Isten ölébe
remegve, bújva beült.

Igen, az imák,
angyalszárnyakkal is szárnyaló szavak.
Reménnyé vált a szomorúság.
Törődött könnyekké a harag.

Palatábla…
Tanyasi elemi iskola.
Lassan a betűk körém kerekedtek.
Kilenc évesen a török világból
egy Éva nevű lány hozta legelső
illatát
a szerelemnek.
A feleségem is Éva volt…
Gyakran még mindig eltörnek a szavak,
mert ő csak szó már.
De mindent elmondhatok neki
tört szavakkal is,
ezen a nyelven.
Amíg beszélni, írni tudok,
újra és újra élővé teremtem.
A nyelv meg engem … életben tart,
mint egy hatalmas szellem.
Elvarázsol. Ha úgy van kedve,
éjjel az ágyból kihajt,
hogy diktál,és írjam, amit mond.
Majd ő mondja meg, mikor elég,
hogy mikor van csupán még vessző,
és mikor van végre – pont.

Na!
Nekem magyar volt Verne Gyula,
a szárnyas mozdony, tenger alatt hajó,
a Föld mélyében ősszörnyek közt járó
fantázia.
Magyar volt a Biblia.
Magyar volt a kamaszkori barátom,
Jézus, az Isten fia,
mert magyarul értettük egymást.
Magyarul!
Ezen a nyelven.
A könyvek!... lépcsők, általuk ég felé,
vagy a pokolig tekeregtem.
Mindig mindent, csupán ezen a nyelven!
Ez a nyelv,
ez a hatalmas szellem!...

És még káromkodni is ő tanított.
Gázoltunk szavak bűzös mocsarába.
Ő ment elől, én meg utána.
És vigyorogtunk, röhögtünk egymásra.
A trágár beszéd úgy nőtt körülöttem,
ahogy falusi udvaron a trágya,
mikor gyerekként,
bérért, szarvasmarhát őriztem.
De hát trágyától szökken
minden gabona szárba.
Jó, azért ez a szellem
arra is megtanított,
hogy sem trágya, sem mocsárvirág
ne kerüljön a tiszta szobába!

Na!
Anyanyelvem, a magyar nyelvet
én is őrzöm, és minden sejtem.
Bárcsak így, többek között,
csak imigyen, ebben a versben.

Ha majd elmegyek – odaátra,
talán  ő is megőriz engem.
                                                                       2011. november 14.