Január

hónapban közétett versek

Arany János: Alkalmi vers

Arany János: Alkalmi vers

Az uj évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kivánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Szegény ember malacának
Egy híja se essék;
Messze járjon dög, halál,
Burgonya-betegség;
Orvos, bakó a díját
Kapja heverőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Tücski-hajcski baromnak
Sokasuljon lába;
Boci járjon mezőre,
Gyermek iskolába;
Gyarapodjék a magyar
Számra, mint erőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

A biró is, mint eddig,
Tisztét jól betöltse:
Víz kedviért a babát
Soha ki ne öntse;
Emberiség, igazság
Egyik serpenyőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Nagy uraink (ha élnek)
Nőjenek nagyobbra;
Áldozzanak, legyen is mit,
Mégse üssék dobra;
Nemzetiségünk mellett
Buzogjanak hően.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Író pedig írónak
Szemét ki ne ássa, -
Ne is legyen az idén
Napfogyatkozása
Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,
S előfizetőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Mire üssek még pohárt?
Asszonyi hűségre?
Barátság-, polgár-erény-,
Vagy mi más egyébre?
Hiszen ezek közöttünk
Vannak kelendőben.
Tudj` Isten, mi minden nincs
Ez uj esztendőben!

 

Babits Mihály: Jónás imája

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s úgy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos utakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rím
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kínoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép eltűnök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy míg az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.

Bódás János: A MENNYBE MENT JÉZUSHOZ

Uram, ha most onnan lenézel,
lásd: a lét most sincs tele mézzel,
hogy rengeteg bûn, kapzsiság van
e szüléstõl nyögõ világban.
Még nem mérték az igaz ember,
az az "igaz," kinél a fegyver,
az akar "jót," aki hatalmas,
a szegény, gyenge neve: hallgass!
... BÉKE?!... Öt kontinens rivallja
s a kapzsi ember meg se hallja,
sõt, a nevedben ölni készül,
s Te is, nem úr vagy már, de vádlott:
-- így váltottad meg a világot?

Engem nem tántorít el Tõled,
ha nem mindig látom erõdet,
de száz ok, érv, kínos eset
szól napról napra ellened
s a gyenge hit megtántorul,
ha nem látja: Te vagy az Úr!

Uram, nem magamért esengek,
de százmillió ember szenved,
tetû, éhség, rabszolga-járom
gyötri õket. Ezeket szánom.
Mocsok, sötét odúk penésze
s börtönfenék... Ez sokak része.
Csontváz-anyák korcsokat szülnek
s mind átkozódva, sírva tûrnek,
szívük már robbanásig megtelt
atom-erejû gyûlölettel...

A szenvedõk nevében kérlek,
add, hogy legyen élet az élet,
ne köss békét herék hadával:
a munkát övezd glóriával.
Nem kívánjuk, hogy Tündérország
legyen a Föld... Hadd hulljon orcánk
harmata - de legyen az ember
ember
, nemes, szép küzdelemben.

Tedd ujjongóbbá dalainkat,
ritkítsd meg sûrû sóhajunkat
s adj jó békét - ne majd a mennyben,
de a Földön is!... Ámen, ámen.

Dsida Jenő: Összetartás, szeretet

Bús sirámú rengetegben
felzokog a torz halál,
bűnös arcú esti fantom
pusztulásról prédikál.

Régi nyájunk szertezüllött,
földeinken dúlt rögök,
s körbe lengőn, kárörvendőn
kacagnak az ördögök.

Ők pusztítnak, ők csinálták,
szavuk átkot, bajt hozott,
gyűlölködést, szertehúzást
s minden ember átkozott.

Árva ember lelke mélyén
pattannak a bűncsirák,
s jószándékok elhalódnak
mint a dérütötte fák.

Mesterük volt, szent kereszten
meghalt értük hajdanán,
mégse tudnak könyörülni
önmagunk és más baján.

Ütlegelnek, hajba kapnak,
irígységtől mind beteg.
Hahotáznak őszi szörnyek
s haldoklik a rengeteg.

Jaj ne halljam, jaj ne lássam,
hullj le, hullj le drága mély
édes álom, elfelejtő -
könyörülj meg rajtam, éj!

Hull az álom, jő az álom
elűzi a rosszakat.
Hóbelepte láthatáron
közeleg egy kis csapat.

Tűzzel, hittel, lobogóval
olyan, mint a régi nyáj,
fejük felett angyal szárnyal
és királyuk nagy király.

Napkeletről fényigézet
homlokukra ránevet,
s énekelnek, zengedeznek
sose hallott éneket:

"Amikor már álmot látunk,
mikor minden elveszett,
egy remény van, egy igazság,
összetartás, szeretet!

Kéz a kézben, új utakra
Két szemünkbe szél havaz
duzzadó erőnk felujjong
s int felénk az új tavasz."

Hull az álom, jő az álom,
elűzi a rosszakat:
hóbelepte láthatáron
lépeget a kis csapat.

Szent zenéjű rengetegben
elnémul a torz halál
s bűnös arcú esti fantom
már hiába prédikál.

1926.

A Misztrál együttes által megzenésített vers meghallgatható a
www.misztral.hu/online_dsida.htm

oldalon.

Füleki József: A doni széllel…

Emlékezzünk a 2. magyar hadseregre és az 1943. jan. 12-14-i doni áttörésre!

 

 

Füleki József,

zászlós, II. magyar hadsereg, 1942

 

 

A doni széllel….

 

A téli éjbe száz csillag ragyog,

De ezek nem azok a csillagok,

A fényük búsan ég az éjszakában,

Én egykor más csillagok alatt álltam.

 

A sóhaj száll, s a szél vele sóhajt,

Egy mindig fájó régi, régi dalt.

Az emlék zörget szívem ajtaján,

A doni széllel sír az én Anyám.

 

Az álom gyakran játszik itt velem,

És merengek a hazug fényeken,

Hogy mikor nézhetek a két szemedbe

Ezen sóvárgok mindig éjjelente.

 

A sóhaj száll, s a szél vele sóhajt,

Egy mindig fájó régi, régi dalt,

Arcomba vág a hideg doni szél,

És együtt sírunk, Isten tudja, miért?

 

REMÉNYIK SÁNDOR Nagy Magyar télben

Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom,
Legyen bár messze pusztán rőzseláng,
Bár bolygófény a síron,
Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok:
Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.

Nagy magyar télben picike tüzek,
Szikrák, mécsek, lidércek,
Mutassatok bár csontváz halmokat,
Vagy rejtett aranyércet,
Csak égjetek, csak melegítsetek ma,
Soh'se volt ily szükség a lángotokra!

Nagy magyar télben picike tüzek,
Jaj, be szétszórva égtek,
Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!
De mondok egyet néktek,
Szelíd fények és szilaj vándorlángok:
Mit gondoltok: ha összefogóznátok!

Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh'se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba……!
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!

1919. február