P. Horváth László
A VIRÁGOK
a pilisszentkeresztieknek
Hány ezer csak a nevük?
A szirmok, az illatok…
Itt az erkélyemen már
muskátlis tűzszín lobog.
Lentebb, a vadgesztenye-fákon
a tavasz hószínbe öltözik.
Az akác mézes illatával
majd magát burkolja be tövig.
De hallani, hogy az országban
ragadozó foggal, körömmel
gyümölcsösökben tombolt a fagy.
Hátán a napfény még úgy tört el,
mint gyerekes nádnyilak.
Még csak nem is kushadott.
Amerre járt mindenütt
a gyümölcsvirág halott.
Jaj, nem erről akartam, nem így
írni most,
csak minden virágok gyönyörét!...
De keserűen kell éreznem azt,
fent fagyok,
lent férgekként rágják más bajok
a jövő még gyenge gyökerét.
És ezt a verset is valami
láthatatlan, gonosz ujj töri
szerteszét.
Ahogy a gyümölcsvirágok
haldokló színben halotti
énekét.
Nem így akartam.
Nem így akarom.
Úgy, ahogy napfény bújócskázik
a minden virágok szirmain.
Nem a kín,
fájdalom!
Nem így akartam.
Nem így akarom.
Csak hát nehéz újra kezdeni.
Bár virágok költeményei
most is nyílnak, gerlebúgások,
rigódal, pacsirtaszó alatt.
Ki tudja melyik szebb, egyetlen
harmatgyöngyöt ringató virág,
vagy egy vers, mely emberi szívből
kínnal, vagy örömmel kiszakadt?!
Hány ezer csak a nevük?
A szirmok, az illatok…?
Geián a Földanyán
megannyi milliárd ék,
csupa virágszirom.
Időn túli időben
ahogy pályáján forog.
Közben esténként,
éjszakánként
az Isten végtelen mezőin,
fényüket bontják a csillagok.
Távol tőlük minden fájdalom,
távol minden törpe gonoszság,
és távol minden emberi kín.
Távolon túli távlatok.
És felfoghatatlanul.
Hány ezer csak a nevük?!
Nem is tudják… így vagy úgy,
fényszirmait kibontják.
Minden este, éjszaka
magot termőn mind kigyúl.
Virágok a csillagok.
Az Élet virágai.
Virágok a csillagok.
Az Isten virágai.
2012. április 13.