Közlésre került versek havi bontásban.
hónapban közétett versek
Arany János: Alkalmi vers
Az uj évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kivánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
Szegény ember malacának
Egy híja se essék;
Messze járjon dög, halál,
Burgonya-betegség;
Orvos, bakó a díját
Kapja heverőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
Tücski-hajcski baromnak
Sokasuljon lába;
Boci járjon mezőre,
Gyermek iskolába;
Gyarapodjék a magyar
Számra, mint erőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
A biró is, mint eddig,
Tisztét jól betöltse:
Víz kedviért a babát
Soha ki ne öntse;
Emberiség, igazság
Egyik serpenyőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
Nagy uraink (ha élnek)
Nőjenek nagyobbra;
Áldozzanak, legyen is mit,
Mégse üssék dobra;
Nemzetiségünk mellett
Buzogjanak hően.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
Író pedig írónak
Szemét ki ne ássa, -
Ne is legyen az idén
Napfogyatkozása
Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,
S előfizetőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
Mire üssek még pohárt?
Asszonyi hűségre?
Barátság-, polgár-erény-,
Vagy mi más egyébre?
Hiszen ezek közöttünk
Vannak kelendőben.
Tudj` Isten, mi minden nincs
Ez uj esztendőben!
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s úgy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos utakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rím
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kínoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép eltűnök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy míg az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.
Uram, ha most onnan lenézel,
lásd: a lét most sincs tele mézzel,
hogy rengeteg bûn, kapzsiság van
e szüléstõl nyögõ világban.
Még nem mérték az igaz ember,
az az "igaz," kinél a fegyver,
az akar "jót," aki hatalmas,
a szegény, gyenge neve: hallgass!
... BÉKE?!... Öt kontinens rivallja
s a kapzsi ember meg se hallja,
sõt, a nevedben ölni készül,
s Te is, nem úr vagy már, de vádlott:
-- így váltottad meg a világot?
Engem nem tántorít el Tõled,
ha nem mindig látom erõdet,
de száz ok, érv, kínos eset
szól napról napra ellened
s a gyenge hit megtántorul,
ha nem látja: Te vagy az Úr!
Uram, nem magamért esengek,
de százmillió ember szenved,
tetû, éhség, rabszolga-járom
gyötri õket. Ezeket szánom.
Mocsok, sötét odúk penésze
s börtönfenék... Ez sokak része.
Csontváz-anyák korcsokat szülnek
s mind átkozódva, sírva tûrnek,
szívük már robbanásig megtelt
atom-erejû gyûlölettel...
A szenvedõk nevében kérlek,
add, hogy legyen élet az élet,
ne köss békét herék hadával:
a munkát övezd glóriával.
Nem kívánjuk, hogy Tündérország
legyen a Föld... Hadd hulljon orcánk
harmata - de legyen az ember
ember
, nemes, szép küzdelemben.
Tedd ujjongóbbá dalainkat,
ritkítsd meg sûrû sóhajunkat
s adj jó békét - ne majd a mennyben,
de a Földön is!... Ámen, ámen.
Bús sirámú rengetegben
felzokog a torz halál,
bűnös arcú esti fantom
pusztulásról prédikál.
Régi nyájunk szertezüllött,
földeinken dúlt rögök,
s körbe lengőn, kárörvendőn
kacagnak az ördögök.
Ők pusztítnak, ők csinálták,
szavuk átkot, bajt hozott,
gyűlölködést, szertehúzást
s minden ember átkozott.
Árva ember lelke mélyén
pattannak a bűncsirák,
s jószándékok elhalódnak
mint a dérütötte fák.
Mesterük volt, szent kereszten
meghalt értük hajdanán,
mégse tudnak könyörülni
önmagunk és más baján.
Ütlegelnek, hajba kapnak,
irígységtől mind beteg.
Hahotáznak őszi szörnyek
s haldoklik a rengeteg.
Jaj ne halljam, jaj ne lássam,
hullj le, hullj le drága mély
édes álom, elfelejtő -
könyörülj meg rajtam, éj!
Hull az álom, jő az álom
elűzi a rosszakat.
Hóbelepte láthatáron
közeleg egy kis csapat.
Tűzzel, hittel, lobogóval
olyan, mint a régi nyáj,
fejük felett angyal szárnyal
és királyuk nagy király.
Napkeletről fényigézet
homlokukra ránevet,
s énekelnek, zengedeznek
sose hallott éneket:
"Amikor már álmot látunk,
mikor minden elveszett,
egy remény van, egy igazság,
összetartás, szeretet!
Kéz a kézben, új utakra
Két szemünkbe szél havaz
duzzadó erőnk felujjong
s int felénk az új tavasz."
Hull az álom, jő az álom,
elűzi a rosszakat:
hóbelepte láthatáron
lépeget a kis csapat.
Szent zenéjű rengetegben
elnémul a torz halál
s bűnös arcú esti fantom
már hiába prédikál.
1926.
A Misztrál együttes által megzenésített vers meghallgatható a
www.misztral.hu/online_dsida.htm
oldalon.
Emlékezzünk a 2. magyar hadseregre és az 1943. jan. 12-14-i doni áttörésre!
Füleki József,
zászlós, II. magyar hadsereg, 1942
A doni széllel….
A téli éjbe száz csillag ragyog,
De ezek nem azok a csillagok,
A fényük búsan ég az éjszakában,
Én egykor más csillagok alatt álltam.
A sóhaj száll, s a szél vele sóhajt,
Egy mindig fájó régi, régi dalt.
Az emlék zörget szívem ajtaján,
A doni széllel sír az én Anyám.
Az álom gyakran játszik itt velem,
És merengek a hazug fényeken,
Hogy mikor nézhetek a két szemedbe
Ezen sóvárgok mindig éjjelente.
A sóhaj száll, s a szél vele sóhajt,
Egy mindig fájó régi, régi dalt,
Arcomba vág a hideg doni szél,
És együtt sírunk, Isten tudja, miért?
Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom,
Legyen bár messze pusztán rőzseláng,
Bár bolygófény a síron,
Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok:
Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.
Nagy magyar télben picike tüzek,
Jaj, be szétszórva égtek,
Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!
De mondok egyet néktek,
Szelíd fények és szilaj vándorlángok:
Mit gondoltok: ha összefogóznátok!
1919. február
hónapban közétett versek
valami érzést gyönyörűt, szépet
valami hangot valami képet
napfény ecsetje napsugár húrja
valami újat valamit újra
valami ősit valami égit
valami hősit valami régit
valami földit valami gyarlót
fagyöngyöt vágó
holdsugár-sarlót
szent dal csengését
majd a szent csendet
káoszban fogant újjászült rendet
játékot, harcot
s a végén békét
tó mélyén alvó tündérek képét
lelkek sebére hófehér tépést
tenni az Isten felé pár lépést
átlépni közben árkot, göröngyöt
és az Embernek szórni a gyöngyöt
A vers a MISZTRÁL együttes megzenítésében: